Naftali Krausz 1932-ben született Budapesten modern-ortodox szülők első fiaként. Zsidó iskolában (“Tajrász Emesz”), majd a Szálasi gettóban és a felszabadulás után jesivákban nevelkedett. 1949-ben alijázott (illegálisan, a Rákosi-aknazáron át) Izraelbe, ahol Dusinszky jeruzsálemi rabbi jesivájában tanult, majd katonai szolgálatot teljesített két és fél éven keresztül.
1954-től újságíróként tevékenykedett. Előbb a Seárim, majd a Mááriv napilapok munkatársa, hírszerzője volt, majd a New York-i jiddis hetilap (Algemeiner Journal), valamint a pesti Magyar Hírlap izraeli tudósítója lett. Később az Új Élet és a Kossuth rádió munkatársa lett. Több rovatot vezetett az ORZSE website-oldalán.
A lubavicsi rabbi Menachem M.Schneerson támogatásával és irányításával részt vett a zsidó vallás megerősítésének folyamatában és a haszid források terjesztésében.
Magyar nyelven 32 könyve jelent meg, ebből 23 Az Ősi Forrás sorozatban. Élete első 70 évéről részletes beszámolót írt visszaemlékezésében, amely ” Az áldozat visszatér a tett színhelyére” címen jelent meg 2002-ben.
Családja:: feleség, 3 gyermek, 21 unoka, 15 dédunoka.
Szombati napon hunyt el, 2018 január 27-én.
Heti Szidrák ( Az Ősi Forrás 1.)
Próféták Népe – Háftárák ( Az Ősi Forrás 2.)
A Talmud Bölcsei ( Az Ősi Forrás 3.)
Zsidó Ünnepek a haszid folklórban ( Az Ősi Forrás 4.)
Mózes Öt Könyve a haszid folklórban.( Az Ősi Forrás 5.)
Sámuél Imája. Zsidó Imakönyv. (szerkesztés és kommentár)
Izrael Fohásza. A Zsidó Újév Imarendje (szerkesztés és kommentár)
Az Öt Tekercs ( Az Ősi Forrás 6.)
Zsidó morál és etika ( Az Ősi Forrás 7.)
Sámson Fohásza. Engesztelőnap Imarendje (szerkesztés és kommentár.)
Az Őrködés Éjszakája. Pészáchi Hággádá (szerkesztés és kommentár)
Hayim Halevi Donin: Zsidónak lenni (fordítás)
Dávid Zsoltárai (1). (Az Ősi Forrás 8.)
Dávid Zsoltárai (2) ( Az Ősi Forrás 9.)
Rabbi Snéur Zálmán : Zsidó Kabbala és Misztika – Tánjá – A “Közepesek Könyve” (fordítás)
Salamon Példabeszédei ( Az Ősi Forrás 10.)
Az áldozat visszatér a tett szinhelyére-
Jób szenvedései ( Az Ősi Forrás 11.)
Ezra, Nehemjá ( Az Ősi Forrás 12.)
A rabbit hazaárulással vádolták (monográfia)
A 613. A zsidóság parancsolatai ( Az Ősi Forrás 13.)
Nők a Bibliában és a Talmudban. ( Az Ősi Forrás 14.)
Mit mond a Háláchá ? ( Az Ősi forrás 15.)
Bírák és Próféták. ( Az Ősi Forrás 16.)
Izrael Prófétái II. – A zsidó Jesájáhu ( Az Ősi Forrás 17-)
Jeremiás – Az első holokauszt prófétája ( Az Ősi Forrás 18.)
Zsidó fogalomtár (1). Ismerd meg Atyád Istenét ! ( Az Ősi Forrás 19.)
Ezékiel – A harmadik Szentély víziója ( Az Ősi Forrás 20.)
Dániel – Mikorra várjuk a Messiást ? ( Az Ősi Forrás 21)
Iránytűvel a Talmud tengerén. ( Az Ősi Forrás 22.)
A haszidizmus alapító mesterei
A Tóra negyedik arca. A heti szakasz a Kabbala tükrében. ( Az Ősi Forrás 23.)